Jelenlegi hely

Évforduló, avagy az ünnepek és a tél veszélyei

Közeledik az évforduló, az ünnepekkel és a téllel azonban potenciális veszélyforrások is járnak. A legfontosabbakat szedtem össze az alábbi írásomban.

Karácsony: Az ünnepek körül figyelemmel kell lennünk néhány fontos dologra. A karácsonyfát minden esetben ki kell kötni a lakásban, hogy ne borulhasson fel, ha kedvencünk örömében neki rohan vagy ha a felakasztott szaloncukrokra támad gusztusa. A kutyák általában arról is meg vannak győződve, hogy a szaloncukor csakis az akasztóval és a papírral együtt finom. A vezetékes karácsonyfaégők esetében a vezeték kiváló játékszere a kutyáknak, imádják elrágni. A 220V a szájban pedig biztos halált jelent. A csillagszórók közül csak olyanokat vegyünk, amelyek biztonságosak, apró csillagokat szórnak, tehát gyorsan elégnek, mielőtt még a szikrák a kutyaszem magasságába érnének. Egyébként tanácsos a fenyőfa feldíszítésekor az otthon lévő állatokat magunk köré gyűjteni, így nyugodtan ismerkedhetnek a fával és a díszekkel. Ezekkel a díszekkel azonban nem játszhatnak, csak szaglászhatják őket.

Ünnepi ínyencségek: A kocsonyából a disznókörmöt tilos odaadni, mert azt egyben nyelik le, ami bélelzáródást okozhat. A csülökcsont fejét ugyancsak nem tanácsos kutyának adni, a bőrkét is csak kis mennyiségben. A bordacsontok (oldalas) beékelődhetnek a felső szájpadlás kétoldali fogai közé. A halat nem igazán szálkázzák ki a kutyák. A sültpulyka combcsontja erősebb, mint a csirkecsont és szálkásan törik, ezt sem tanácsos kutyáknak adni.

Csokoládé: Az ünnepek körül édességekhez is hozzájuthatnak kedvenceink. A bejglitől, szaloncukortól és egyéb édességektől célszerű óvni kutyánkat. A csokoládé és a kakaó pedig akár halálos mérgezést is okozhat nagyobb adagban. A csokoládéban lévő egyik hatóanyag, a theobromin (élénkítőszer) kutyákban már kis adagban is halálos mérgezést okozhat élénkítő és izgató hatása miatt. A keserű csokoládé veszélyesebb, mint a tejcsoki: a keserűből egy tábla már halálos lehet egy közepes súlyú kutyának is, míg a tejcsokiból kb. 1 kilogrammnyi válik végzetessé, tehát egy 4-5 kg-os kutya számára 20-30 g-nyi csokoládé már nagy mennyiségnek számít. Kis mennyiségű csokoládé hatására a kutya felélénkül, föl-alá rohangál a lakásban, az udvaron, izgatottabb, nyugtalanabb lesz. Nagy mennyiségek hatására idegrendszeri zavarok lépnek fel. A kutyák ilyenkor tűzforróak, testük görcsben van, remegnek és rángatóznak. A kialakult szívritmuszavar válhat végzetessé. A hosszú távon, kis mennyiségekben adott édességek mellékhatása pedig az elhízás.

Szilveszter: A szilveszteri ünneplés hevében sokan a rendeletek ellenére durrogtatnak petárdákat, durrogókat, rakétákat vagy jobb esetben csak a pezsgődugók pukkannak. Kedvenceinket felkészületlenül érik ezek a zajok, a nagy tömeg, ezért reagálásuk kiszámíthatatlan. Néha csak remegve menedéket keresnek, lapulnak, máskor megvadulnak, esetleg támadnak, ez akár az őrjöngésig is fajulhat, esetleg elmenekülve elveszhetnek, elpusztulhatnak, később epilepsziás roham alakulhat ki. Ha csak legkisebb aggálya is van arra, hogy kutyáját megviseli a szilveszteri éjszaka, szerezze be előre azokat a készítményeket (tabletták, paszták), amelyek a kutyák nyugtatására szolgálnak.

Hóevés, mandulagyulladás: Éppúgy, mint a gyerekeknek, sok kutyának is veszélyes szokása, hogy bele-bele kóstol a friss hóba. Ezt a kísértést még a gazda is fokozhatja azzal, hogy hógolyó dobálásával próbálja megfuttatni kedvencét. A hó és a jég miatt a kutyáknak mandula-, torok- és gyomornyálkahártya-gyulladásuk alakulhat ki, ami üveges vagy habos, gyakran sárga hányásban nyilvánul meg. Ha a gyomor már gyulladt, a következő 24 órában ne adjon enni a kutyának és utána is csak diétás kosztot. Természetesen láz, rossz közérzet, véres hányás vagy hasmenés észlelése esetén forduljon kutyájával állatorvoshoz. A mandulák a szájüreg nyirokszervei. Gyulladásuk oka lehet meghűlés, bakteriális vagy vírusos fertőzés. A gyulladás lefolyása lehet elhúzódó vagy heveny. Az elhúzódó vagy gyakran visszatérő eseteknél a gócfertőzés fennmaradása miatt a mandulák műtéti eltávolítása indokolt. A beteg kutyánál ilyenkor étvágytalanság, láz, köhögés, nyálzás, habos hányás tapasztalható. A nyirokcsomók megnagyobbodtak, a toroktájék fájdalmas. A gyógykezelés heveny esetekben a megfelelő tüneti kezelés mellett antibiotikumokkal általában eredményes. Idült esetekben a mandulák műtéti eltávolításával oldhatjuk meg a problémát.

Megfázás: Köhögés, tüsszögés, tiszta vagy sárga orrfolyás léphet fel a megfázás folyamán, amiért többnyire a vírusok és baktériumok a felelősek. Bizonyos tünetek esetén mindenképpen keressük fel az állatorvost: láz, erősebb, sárgás orrfolyás, légzési panaszok vagy erőltetett légzés, rossz közérzet, bágyadtság és étvágytalanság. Két, a kutyákra jellemző fertőző betegség létezik, amely a megfázáshoz hasonló tünetekkel jár: a szopornyica és a kennel-köhögés.

Téli hideg, kihűlés: Az idős kutyáknak gyakran van szükségük hideg elleni védelemre, mert a hőmérsékletszabályozásuk már nem működik tökéletesen. Leginkább a vékony vagy ritka szőrű öreg ebek hűlnek ki nagyon könnyen, főleg ha karcsúak is. Az alattomos kihűlés így gyakran észrevétlen marad. Egyedül a megnövekedett izomtónus, a merevség a feltünő. Ha a testhőmérséklet 30°C-ig csökken, hamar bekövetkeznek a belső szervek működési zavarai. A leggyakrabban a vese mondja fel a szolgálatot. A máj és a szívizom is igen érzékenyen reagálhat a hideghatásra. A reumatikus megbetegedések is rosszabbodhatnak a hidegtől. A lehűlt állat gyors felmelegítésével nem lehet mindig megszüntetni a károsodásokat. A heveny vesegyulladás gyakran válik krónikussá, ez pedig halálos is lehet. Tehát nem szégyen télen a kabátka egy gyengébb vagy idősebb kutyának.

Sózott utak: Lehetőleg kerüljük el a sóval felszórt utakat vagy ha ez nem lehetséges, a séta előtt vastagon kenjük be a mancsokat vazelinnel, hogy megelőzzük a talp bőrének berepedezését és távol tartsuk a sót. A berepedezett talppárnákon is szörnyen ég a só és ez végül rosszul gyógyuló sebekhez vezethet. Problémákat okozhatnak még a lábujjak közti szőrbe ragadt apró hógolyók, amik rendkívül kényelmetlenek és fájdalmasak lehetnek. Ezért inkább idejében vágjuk le a lábujjak közti szőrt.

Dr. Horváth Dávid